
Daksina, azaz felajánlás

BHAKTI-JÓGA A MINDENNAPOKBAN – MINDENNAPOK A BHAKTI-JÓGÁBAN…
Úgy mint "bhakta", nem sok emberre van hatásom és annaál is korlátozottabban csupán. Sosem volt ez máslépp.
Néhol időt és helyet hagyok erre másoknak és a magam életében, hogy meg-megjelenjen valaki, aki erre reagálni kíván valahogy, de nem ez az általános. Nem úgy alakul az életem és benne én magam sem, hogy ez különösebb képpen jellemezzen. Nem hagyok nyomot, talán csak pár esettől eltekintve...
Ezen a ponton azért meg kell jegyeznem hogy volt vagy van az a kívétel, amire feltétlen érdemes megemlékeznem. Nem magam miatt, hanem mert az eset főbb szereplője feltétlen emlékezetet és tiszteletet érdemel: Volt akiről csupá élete legutolsó napján tudtam meg, hogy milyen (nem mekkora!) hatást gyakoroltam rá valamilyen számomra sem ismert módon. Azon a napon megtudtam, hogy a megelőző cirka tíz év alatt megvette a magyar nyelven elérhető összes könyvet, amiről azt gondolta, hogy köze lehet a vaisnava hithez. Srímad, Bhágavatam teljes, Bhagavad-gíta, Caitany Caritamrta stb. Nem csak megvette, de elolvasott mindent és azon keresztül próbált képet kapni rólam és arról, amit a magam sekélyes módján képviselni vagy közvetíteni próbáltam. A helyzet pikantériája, hogy a családjaink régóta álltak egymással ellenséges viszonyban, aminek már az eredeti okáról is csak legendák szóltak, én pedig igyekeztem ezalól kivonni magam... Mára a két család viszonya is enyhült, szinte megbékült. Sajnálom, hogy ehhez az ő eltávozására és annak egészen speciális körülményeire volt szükség...
Nem vagyok egy olyan ember, aki könnyen osztja csak úgy, ami benne van. Kevés kapcsolatot ápolok, de azt maximális felelősséggel igyekszem fenntartani. Ameddig megy.
Ma azonban: az eddigi nyolc (8!) kinti-benti macskánk mellé további 5 érkezett. Az állategészségügyben dolgozó és állatmentő kapcsolatokkal rendelkező lányom keresett ideiglenes szülőket (gazdikat) egy parkoló autó alatt megszült anya cicának és négy kis kölykének. Végül ők is nálunk kötöttek ki. Ideoglenesen vagy végleg... Nem tudom, hogy mit hoz a jövő ezeknek a kis cicáknak, de én boldog leszek akkor is, ha velünk maradnak és abban az esetben is, ha más, megbízható gazdára lelnek. Ez vagyok én. Ez lennék én? Nem tudom. Ezen töröm a fejem. Talán jobb nekem és szerencsésebb, ha a kertemmel foglalkozok és a mentett macskákkal, mint emberekkel, akikért másfajta felelősséget kell vállalni. Nem tudom, de engem ez is kielégít.
Még valami, ami most beugrott. Nem egy közönséges, hanem a legédesebb teher az a felelősség, amit a guruim felé tett ígéreteim rónak ki. Valahogyan mégis csak nyögve nyelősen megy. Akadozva. Nem úgy, mint a macskákról való napi gondoskodás. Jó lenne, ha lendületet kaphatnék ebben is, de egyelőre... Maradnak a macskák és örülök még annak is, hogy legalább ennyi felelősségtudat van a markomban. Talán ez jelenti azt a körülményt és helyzetet, amiben nekem tanulnom kell és meg kell erősítenem a személyes felelősségvállalást. Ha innen nézem, nincs ezzel semmi baj. Meg egyébként sem, mert macskásnak lenni jó....
Holnap lesz Gadádhara Pandit megjelenésének a napja. Srimati Rádharáni a Góra-lílában Srimati Rádharáni Gadádhara alakját ölti fel az ő testében szolgálja Maháprabhut úgy, mint Vrindávanában Damódarát. Maháprbhu és Gadádhara kapcsolata annyira meghitt, hogy a maga teljességében szinte meg sem érthető.
A Rádha és Krisna között fennáló kapcsolat annyira elszakíthatatlan, hogy mikor Krisna megjelent, mint Csaitanya Maháprabhu, Rádharáni sem tudott Tőle távol maradni és elkísérte Őt Gadádharaként. Bhaktivinód Thákur maga is Gaura-Gadádhara múrti formában imádta Rádha-Krisnát.
Amikor Maháprabhu eltávozott, Gadádhara még csak alig múlt 48 éves, de az elválás annyira megtörte, hogy szinte egyik napról a másikra megöregedett. Képtelen volt már a testét megfelelően használni szeretett múrtija szolgálatában és csak nagy nehézség árán volt képes a virágfüzért Gopinátha nyakába akasztani. A karjai szinte bénultakká váltak. Gopinátha ekkor, hogy megkönnyítse Gadádhara imádatát, átalakult és ülő helyzetet vett fel. Tota-Gopinátha a mai napig az egyik leggyönyörűbb Krisna-múrti és egyben egyetlen a világon, amely ülő pózban van.
Mikor Gadádhara már végképp nem tudta elviselni az imádott Urától való fizikai elválást, egyszerűen belépett Tota-Gopináth testébe és így egyesülve Vele hagyta el a világot.
Ha a Góra-líla Gadádharával kapcsolatos eseményeire gondolunk, nem lehet nem emlékezni közben Rádha és Krisna Vrindávanában bemutatott kedvteléseire is.
Egyszer egy asszony elvesztette a gyermekét, és nagyon sokat siránkozott, segítséget kért. Végül azt ajánlották neki, hogy menjen el Buddhához. Megkérdezte, hogyan lehetne segíteni a gyermeken, aki meghalt, és kérte, adjon neki új életet Az Úr Buddha azt mondta, segít neki, de egy feltétellel, hozzon neki mustármagokat egy olyan házból, amelyben még senki sem halt meg. Az asszony reménykedni kezdett, házról házra járt, és kereste a mustármagokat, de sehol sem kapott, mert már mindegyik házban meghalt valaki. Ezután visszament Buddhához. Buddha kérte a magokat, ő pedig azt felelte, hogy nem sikerült megtalálnia. Ekkor Buddha elmagyarázta neki, hogy a halál természetes folyamat, ezen mindenkinek keresztül kell mennie, és nem ő az egyetlen, akinek el kellett szenvednie egy szeretett hozzátartozó elvesztését.Amikor egy szeretett személy eltávozik, az nagyon fájdalmas, hiszen annyira biztonságban érezzük magunkat azokkal az emberekkel, akikkel társulunk. Úgy érezzük, örökké élni fognak, aztán hirtelen azt látjuk, hogy ez a személy, akihez úgy ragaszkodtunk, csak egy halott test, amely problémákat okoz, mert el kell hamvasztani, vagy el kell temetni. Ez fájdalmas dolog a halott családja számára. Ebben a pillanatban arra van szükség, hogy felébredjen a szívedben a bölcsesség, és belásd, hogy ő nem is volt soha azonos az anyagi testtel. Ő lélek, aki már nincs ebben a testben, és a karmájának megfelelően új testet fog kapni. El kell gondolkodni ebben a pillanatban, mert amikor a szeretett személy eltávozik, nagy leckét ad nekünk: azok, akiket szeretünk, nem azonosak a testükkel. A lényegük, a szellemük most már úton van a végtelen felé.És a halál pillanata nagyon komoly dolog, meg kell gondolnunk, hogy Isten rendelkezésére bocsássuk magunkat, mert az életük nagyon rövid. Ilyen módon kell haladnunk a lelki úton, jól ki kell használnunk minden pillanatot, hogy valami komoly dolgot tegyünk, használjuk az értelmünket, mert minden másodperc értékes. Fel sem tudjuk becsülni egy másodperc értékét. Egy másodpercnyi élet sokkal értékesebb, mint bármi más ezen a földön, mert a halál pillanatában nem kapunk még egy másodpercet, még akkor sem, ha miénk a föld összes gazdagsága. Gondoljátok csak el, mennyire értékes az életünk, és mennyi csodálatos dolgot csinálhatunk vele. A legalapvetőbb dolog a tudatunk fejlődése, és egy szeretett lény halála csak még komolyabbá kell tegyen bennünket abban, hogy jól használjuk fel az életünket.Ardzsunát nagyon felkavarta, hogy el kell válnia az Úrtól, mert belátta, hogy teljesen az Ő végtelen kegyétől függ. Ilyen módon mi mindannyian Istentől függünk, és mindig kiszolgáltatottak leszünk. Ha gőgössé válunk, azt hisszük, hogy mindent megtehetünk, mindenre képesek vagyunk, vagy ami még rosszabb, ha másokkal rosszul bánunk, megöljük az állatokat vagy becsapjuk az embereket, ez csak rengeteg problémát fog hozni, ami megállítja a növekedésünket. Ezért, amikor egy szeretett személy elhagy bennünket, ez létrafokul szolgál a lelki fejlődésünkhöz.Mássz föl ezen a létrán kitartóan és odaadással, és hódolj meg az életeddel az Úrnak. Ő tudja, hogyan viszonozza ezt feléd. Tőle kérj segítséget, hogy úrrá légy ezen a fájdalmon. És ha nekünk kell meghalnunk, és mi hagyjuk hátra a szeretteinket, ha reménykedünk abban, hogy ismét találkozunk, akkor ez a találkozás lelki tudatban történik, és nem egy másik anyagi helyzetben. Fontos arra vágyakozni, hogy visszatérjünk Istenhez, ahol együtt lehetünk Vele és az örökre felszabadult lelkekkel, és ahol nincs sem elválás, sem szomorúság. Így mutatja meg nekünk a lelki tanítómesterünk, hogy az élet és a halál különféle létrafokok, és Isten azt akarja, hogy ezekre lépjünk. Boldogság és szomorúság, gazdagság és szegénység csak különféle arculatai annak a világnak, amelyben mindenki egyformán a kegytől függ.Sokszor felszínes módon élünk, amikor éppen nem tapasztaljuk valaki elvesztését. Nem szabad így élnünk. Meg kell keresnünk a lényeget, mindennek a szent lényegét.-Swami B.A. Paramadvaiti-A szeretett személy halálaHogyan érezzük maguknak, ha elvesztettük azt, akit szerettünk? Ez bárhol megtörténhet.
"...Ami létre jön, az Isten kegyéből jön létre, hasonlóan: a nehézség is Isten kegye... Ha a megoldás érdekében magasabb tudatszintre emelkedünk, akkor megérthetjük, hogy ezek a gondok gyakorlatilag jó hatással voltak ránk... A fejlődés közben újabb és újabb dolgokat kell megtanulnunk... Üdvözöljük hát a nehézségeket - jó okunk van rá!"