Achar és prachar, avagy a helyes viselkedés és az azzal igazolt vagy hitelesített tanítás

Sokadszor hallgattam ma meg egy felvételt a Civil Rádió archívumából. Már nem is emlékszem, hogy melyik évben született, de a műsor témája részben egy emlékezés volt Mahátma Ghandira a születésének az évfordulója alkalmából.

Ezen a felvételen szerepel egy anekdota Gandival, illetve a tanítással kapcsolatban, amit átadott egy egész generációnak és hogy ebben milyen szerepet adott a saját példamutatásának a legapróbb részletekben is.

 

Egy alkalommal egy asszony jelent meg nála a fiával, akinek volt egy rossz (illetve egészségtelen és ennél fogva rossz) szokása: élt-halt a cukorért. Talán úgy általában az édességért… Hiába kérte, fenyegette, tiltotta, a fiú csak nem hagyott fel a túlzott cukorfogyasztással, ezért azt anya azt gondolta, hogy ha van valaki, akire a fiú talán még hallgat, az Ghandi lesz. Elmondta a Mahátmának, hogy mit is szeretne tőle: ismételje meg ő is a fiúnak az ő kérését vagy tiltását.

Ghandi azt felelte az asszonynak: 

– Rendben, beszélek vele. Hozd el hozzám egy hét múlva.

Az asszony nagyon csodálkozott és nem értette, hogy miért várakoztatják ennek az egyszerű kérésnek a teljesítésével, amire ráadásul Ghandi rá is bólintott. A fia is itt van. Minden és mindenki együtt van. Akkor most miért?

– Kérlek, Mahátma! Hiszen itt van a fiam! Miért nem most beszélsz vele?

–  Csak menj, és gyertek vissza egy hét múlva – vágta tá Gandi, és nem mondott többet.

Egy hét múlva az asszony újra eljött hozzá a fiával és Gandhi azonnal elismételte a fiúnak az anyja intelmeit: 

– Hallottad, hogy mire kért az anyád. Ugyanezt tanácsolom én is. Érd be csak annyi cukor fogyasztásával, amennyi még egészséges. Mérsékeltebben élj vele – ennyit mondott csak és már be is fejezte.

Az anya persze hálás volt neki, de csak nem hagyta nyugodni a kíváncsiság és megkérdezte Ghanditól, hogy ugyanezt miért nem mondta el egy héttel korábban. Van talán valami különleges oka annak, hogy egy hetet kellett rá várni?

– Ja? Nem. Semmi különös – mondta a Mahátmá. – Csak egy héttel ezelőtt még én is sok cukrot ettem….

Nagyon rövid és egyben nagyon nagy tanulságot rejtő történet, ami nem csak a saját példára hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy nem elég a változást elhatároznunk (bár természetesen ez az első lépés), hanem időt kell adnunk még saját magunknak arra, hogy az megvalósulhasson az életünkben. Hogyan várhatnánk másoktól, hogy azonnal másképpen cselekedjenek, mint a mi az ő számukra természetes, csak azért, mert ezt kérjük tőlük?….

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.