A karma az karma…. Ha másé.

Elkövettem egy hibát a napokban. A FB oldalamon posztoltam egy beszédes képpárt, ami egyfelől a Notre-Dame sajnálatos pusztulását idézi és a felújításra adományozott pénzösszeget (az épp aktuálisat, ami azóta többszörösre duzzadt), másfelől pedig a világ nagy részére jellemző éhezést, nyomort ellátatlanságot, kilátástalanságot, a tiszta ivóvíz és az élethez legalapvetőbb feltételek hiányában való táncot a halállal.  Akik ezt a haláltáncot járják, a Notre-Dame adományozóitól az oda felajánlott támogatásnak a milliomod részét sem kapják. Ez van. Törődjenek bele, hogy csak darabszám emberek, akik nem jelképezik, nem adják vissza (pláne adott helyzetükben) Isten nagyságát, sem a történelmi és a művészeti értékük nem vetekedhet az elporladt székesegyházéval. 

Hiba volt, mert olyan válasz megírására adott indokot két bhakta ismerősömnek, amitől kis híján falnak mentem. Persze nem kizárható, hogy velem van baj…

Egyikük észrevétele annyi volt csupán: “Ez már milyen képmutató… A kettőnek semmi köze sincs egymáshoz”. Hát, én nem véletlenül posztoltam azt a képet, hanem mert helyénvalónak érzem és amit megjelenített, tökéletesen egybevág a véleményemmel. Bhaktaként nem fogadtam el sértésként a szavait, de figyelembe véve, hogy egy sértő mentalitás mondatta ezt vele, és nem akarva ennek további táptalajt biztosítani, (részben ezért) eltávolítottam a posztomat.  Ami ezt mondatta vele, a vaisnava apharád mentalitása, ami a lelki életben a létező legnagyobb ellenség. Mondhatni, hogy az ő érdekében léptem.

Másikuk, aki egyébként egy kiváló intelligenciájú bhakta, reagált rá pár mondatban egy filozófiai gondolatsorral, ami ugyan helyes, csak nem hiszem, hogy a saját megvalósításának, gyakorlatának a szintjét tükrözi. Lényegében arról írt röviden, hogy mi a létezés célja ebben a világban, hogyan lehet azt beteljesíteni, stb…. Végkövetkeztetés: az éhhalállal küzdő állapota nem más, mint a karma. Ezt főzték, most egyék meg.

Még meg is ihlettem, mert két napja csak ebben a témában ír a saját FB oldalán.

Hozzáteszem, talán nem teljesen így gondolja, olyan tárgyilagossággal és érzelem nélküliséggel ír mások szenvedéséről és annak (lelki) okairól, hogy az nekem, sőt merem állítani, hogy másoknak is: sok. Még egyszer: filozófiailag helyes állításai voltak, csak éppen első sorban nem filozófusok vagyunk, hanem örök, érző lények.

Hirtelen emlékeztetni kezdett pár emberre, akik ugyanilyen érzelemmentesen képesek beszélni másokról, de amint mondjuk a saját vallási közösségük, missziójuk vagy annak tagja válik méltatlannak tűnő áldozatává egy bármilyen külső hatásnak, támadásnak (bárminek), a karmát már sokkal kevesebbszer említik és akkor is csak a nem kívánt hatást előidéző személlyel (személyekkel) kapcsolatban, a közösség tagja pedig áldozattá lép elő.  Az áldozattal kapcsolatban nem merül fel a karmikus visszahatás kérdése. Ő csak méltatlan támadás vagy körülmény áldozata és kész. Valamié, amire még Isten sem adott felhatalmazást vagy lehetőséget? Akkor hogyan történhet meg?

Lehetne sorolni: farmközösség eldózerolása Kazahsztánban, Banglades, India több városa, vaisnava templom és a bent lakó bhakták elleni támadás Moszkvában és világ számtalan településén. Aaaaz nem karma…. Neeem isteni terv része…. Neeem tanítás…. Otromba támadás és halál azokra, akik végrehajtották.

Abban a szilárd hitben élek, hogy nem lehetünk sem túlfűtöttek a mások iránti negatív érzelmektől, sem pedig érzelemmentesek másokkal kapcsolatban. Mindkettő a fanatizmushoz vezető legegyenesebb út, ami nem csak hogy ellenünk dolgozik, de emellett mások kárára is. Lehetnek bármilyen szép eszméink, ha azt így közvetítjük, azzal nem találunk olyanokra, akik szívesen követnék.Sőt. Éppen hogy eltávolít tőle bárkit, aki elsőként is ilyen magyarázattal találkozik a világ dolgait illetően, hiszen mivel is azonosul, ha nem éppen a saját szenvedésével? És mindjárt ott a feketeleves: ezt érdemled és punktum.  A kommunikáció ne szóljon másról, mint ahol éppen mi magunk tartunk, mert önmagában rontja el a dolgot.

Érzünk. Arról nyilvánuljunk meg, hogy mit és hogy mi az, amit érezni szeretnénk. Egyetlen ácsárja sem volt csak filozófus, nem volt egyikük sem érzelemmentes mások szenvedése láttán és nem támogatta ezt a fajta felfogást. Írásaikban kifejtették a vaisnava filozófia legapróbb részleteit is, de nem azért, hogy robotokat neveljenek ezen keresztül.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.