Nagyhatalom, de miben….

Manapság ott tartunk, mint 40 éve: ilyen-olyan módon minden állam valamilyen módon nagyhatalmi játszmákat vív és a vezetés szintén azt kommunikálja a választók irányába, hogy “jól állunk”, “úgyszólván világ elsők vagyunk, ha még ugyan nem azok”. Valamiben. Még ez a Magyarország is.

Nem ismerek el semmilyen “nagyságot”, aminek nincs más alapja, mint hogy hogyan lehet mások kárán és szenvedése árán gazdagodni, a természetet megkárosítani, kiváltságokra számot tartani, a felelősséget pusztán imitálni, közben pedig a felelősségre vonásnak még a lehetőségét is messzire elkerülni.

Srila Bhakti Aloka Paramadvaiti Swami

Elismerem viszont azt a nagyságot, amit Gurudév B.A. Paramadvaiti Swami képvisel. Ő igazi szeretet-nagyhatalom, akiben fel sem merül, hogy anyagi megfontolások alapján tegyen különbséget ország és ország vagy ember és ember, élőlény és élőlény között. Egyformán osztja a szeretetét és törődését mindenki és az élő vagy élettelen környezet minden apró részlete irányába. Ő az a nagyhatalom, amely számomra érdemes arra, hogy elismeréssel és nagy tisztelettel adózzak neki.

4 hozzászólás

  1. Az anyagi világ is Isten energiája , amiben mindenkinek ugyancsak Isten kegye által rárótt sorsfeladatot kell végrehajtania. Semmi sem történhet az Ő beleegyezése nélkül. Tartsuk tiszteletben az Ő világegyengető stratégiáját, még ha nem is annyira tetszik nekünk./ ??? /Minden úgy történik ahogyan annak kell. Egy dolgunk van itt az anyagi világban, könyörületességet gyakorolni, és bölcsen nem zavart okozni a társadalomban az Úr Caitanya és a Guru útmutatása alapján. Akit csak lehet, az Útra kell terelni.Ez nem függhet semmilyen külső körülménytől.A bírálat sem a mi dolgunk ! A VILÁG RENDJÉNEK FENNTARTÁSA ISTEN DOLGA…nem a miénk.Isten tudja,…..tévedhetetlen, eljött,megmutatta, e szerint kell tehát cselekednünk !

    1. Köszönöm a hozzászólást! Minden érdeklődést nagyra értékelek.

      Értsem ezt úgy, hogy a világon semmi nem a mi dolgunk, nincs közünk semmihez, csak és kizárólag a saját magunk lelki egészsége és fejlődése számít? A cél, de az út nélkül?

      Ha így van, hogyan értelmezzem például azokat az egyházi vagy missziós felszólalásokat, amelyek akkor hangzanak el, ha az adott egyházat vagy intézményt valamilyen vélt vagy valós sérelem éri? Mondjuk egy adott nemzet törvénykezése megszüntetné vagy elvenné az egyházi státuszát?

      A hozzászólás szellemében ez nem probléma, hiszen mi történhet Isten szándéka ellenében? Mégiscsak történnek tiltakozások és felszólalások és jogi lépések. Ez persze csak egy példa arra, hogy bár semmi sem történik a tudta és hozzájárulása nélkül (hiszen a szabad akarat is ezt bizonyítja), nem minden történés tükrözi az isteni szándékot és élvezi az Ő támogató hozzáállását.

      Miért házasodunk és vállalunk nehézséget, ha csak mi számítunk?

      Én a saját gyenge és ingatag lelki szintemen állva el kell hogy ismerjem: a fejlődésemhez nagyon is nagy szükség van arra, hogy anyagi szinten is megtanuljak különbséget tenni jó és rossz között. Megtanuljak együtt érezni mindenki mással (amellett, hogy felismerem az ő saját helyzetüket is és azt, hogy mi okozza a szenvedésüket), hogy az együtt érző támogatásomról biztosítsak egyéneket és közösségeket , ha arra van szükség. Hogy fellépjek pl. az állatok védelmében és ne azt mondjam: “Ugyan! Isteni terv része a vágóhíd és az ő lemészárlásuk.. nem tehetek és nem is akarok tenni semmit a helyzet ellen. Ez csak az ő karmájuk, amihez nekem semmi közöm…” Azt hiszem, hogy egy vallás sem támogatja a más élőlények iránti közönyt.

      Hogyan viszonyuljak a Föld tönkretételének kérdéséhez, ha nem ismerem fel és érzem át a magam szerepét és annak fontosságát, ami környezetszennyezés megállításában szükséges? Vagy nem lenne szükséges? Minden mindegy? Élhetnék én is akár olyan carpe diem módon, mint az emberek többsége?

      Nem törődni semmivel, az is egy út, de ha azt lelki életként akarom beállítani, az már majdnem buddhizmus… Bár, még a buddhisták is gyakorolnak könyörületet (nem is keveset!), úgyhogy a megállapítás nem annak szól, hogy nekik ne lennének érzéseik. Az én szememben legalábbis. Ez nem az én utam. Ha nem tanulom meg az anyagi világ helyes működését és hogy mit tehetek személyesen a helyes működés érdekében, nem tanulom meg pl azt, hogy mi a könyörület és az igazságosság, hogyan is fejlődhetnék bármennyit az anyagi létezéshez képest magasabb szintű lelki életben? Nem. Én nem akarok olyan lenni…

  2. A szervezetünket, a templomokat és a gurut és minden lelki dolgot védenünk kell természetesen.Az általad leírtakra a válaszom lényegét Srila Prabhupáda: Bhagavad-gitá ,második fejezet 41.vers magyarázartában foglalja össze.” A Krisna- tudatú ember eltökéltsége a tudáson alapszik.Nem hatnak rá az anyagi kettősségek mint a jó és a rossz.Ahogyan a fa gyökerét öntözve a víz eljut az ágakig, úgy a Krisna-tudatú tettekkel a legnagyobb szolgálatot nyújthatjuk mindenkinek- saját magunknak, a családnak, a társadalomnak,a hazának, az emberiségnek és így tovább.”-Fontos , hogy ezt elsőként megértsük, elfogadjuk és legfőbb törekvésünk kell legyen ennek megvalósítása is.Nincs más út …..!Gauránga !

    1. Igen, ezek fontos kijelentések Prabhupádtól és tőled is természetesen: “…A Krisna- tudatú ember eltökéltsége a tudáson alapszik.Nem hatnak rá az anyagi kettősségek mint a jó és a rossz….” Valóban ezt írta Prabhupád, hogy az alapgondolat változatlanul eljuthasson minden olvasóhoz. A tanítványaival azonban, akikkel nyilvánvalóan személyesebb volt a kapcsolata, számtalanszor közölte (sőt még könyvben is említést tett róla), hogy a bhakták zöme még olyannyira gyermek a lelki életben és a lelki fejlődésben, hogy sokkal inkább hat rájuk Májá Dévi, mint Krisna, vagyis a tudatuk Májá-tudat inkább, mint Krisna-tudat.

      “…Fontos , hogy ezt elsőként megértsük, elfogadjuk és legfőbb törekvésünk kell legyen ennek megvalósítása is…” Fontos bizony. Senkinek a törekvését nem is vonom kétségbe, de hogy valójában ki mit ért (miért van az, hogy bár száz hallgató a tanúja ugyanannak az előadásnak, legalább nyolcvan értelmezést nyernek az elhangzottak, ha ugyan nem száznál is többet?) és hogy hol tart a gyakorlati megvalósításban, az egy egészen más kérdés. Haladunk. Ha nem is egyformán. Szabad akarattal és egyéni képességekkel rendelkező lelkekként szép is lenne, ha nem így lenne….

      Nem ismerek olyan személyt, aki jogosan állíthatná magáról, hogy az ő elképzelése (bármin alapszik is), a legjobb lenne mindenki számára. Illetve, akit ismerek, az meg biztosan nem mondaná, hanem inkább a mindenkori helyzetben siet segíteni és engedi, hogy a saját tempójában haladjon az ember a saját útján. Nem kötelező utakat ír elő és nem terel, nem “nyom”, hanem támaszt nyújt, amikor szükség van rá és inspirál. Elsőként is siet felismertetni, hogy a tama-gunából miként lehet feljebb emelkedni, ami viszont csak fokozatosan megy, bejárva a többi kötőerőt is, nem pedig egyből a felszabadulást célozza és írja elő.

      A jóság (anyagi jóság) jellemzői közé tartozik a másokkal való együttérzés, a törődés és más nemes ideák és gyakorlatok követése is. Nem hiszem, hogy ezt a lépést kihagyva bárki is a transzcendentális jóság szintjére emelkedhetne. Arról nem is szólva, hogy nekünk magunknak is legfeljebb csak halvány megértésünk van és hibákkal és kötőerőkkel terhes gyakorlatunk. Ennek a tudatában jobb, ha nem beszélek olyasmiről, amit a szavaim és a tetteim csak hiteltelenítenek, hanem szép csendben törekszem egy tisztább megértésre és megvalósításra. Tisztább létre. Addig is: arról beszélek, ahol ténylegesen tartok, nem pedig arról, amiről olvastam, vagy valakitől hallottam.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.