Rólam

1512696_1448210808740753_921950490_n

1971-ben születtem és a rendszerváltás éveiig fiatal korom ellenére is (vagy éppen azért) sok mindent tapasztaltam és kipróbáltam. Amit csak a kor és az éppen aktuális környezet felkínált vagy elérhetővé tett. Ebből adódóan számtalan benyomás ért és tapasztalat gazdagított, jó és rossz egyaránt. Valahogyan mégsem találtam a helyem a világban. Nem tudtam eljutni a „boldogan él, míg meg nem hal” pontig és biztosan tudtam, hogy ehhez semmi köze nincs a fiatal koromnak.De ha csak körülnéztem, mindenkit a magam cipőjében láttam járni. Senki sem volt boldog. És nem csak a vasfüggönyön innen, hanem azon túl sem. Az embereket kivétel nélkül ugyanazok a gondok gyötörték és ugyanazokkal a reményteli megoldásokkal álltak elő ezeknek a gondoknak a kezelésére vagy éppen az elűzésére. Mindhiába. Nem láttam senkit, aki tisztán látta volna a választ az élet legalapvetőbb kérdéseire, melyek megválaszolása nélkül a tartós boldogságot lehetetlennek tartottam akkor és a mai nap is. Mi az élet? Miért élünk? Miért halunk? Miért vagyunk kegyetlenek másokkal szemben? Mi a jó és mi a rossz? Hol válik el a kettő egymástól?A sok megválaszolatlan kérdés hatására előbb a felvilágosodás korabeli francia és német filozófusok felé fordultam, majd vissza, némely antik görög gondolkodó irányába. Kiváló eszmefuttatásaik sokszor egészen magukkal ragadtak, de mégis éreztem, hogy hogy még ha amolyan botcsinálta eklektikusként mindent a magamévá igyekeznék is tenni, amit a gondolataikból elfogadok, a kérdéseim jelentős része ugyanúgy megválaszolatlan maradna. Legjobb esetben is csak egy jó erkölcsi érzékkel bíró, jámbor ember válhatna belőlem. De ki fogja végre megmondani, hogy miért élek és miért halok?Aztán 1989-90-ben, a katonaéveim alatt hallottam először a bhakti-jógáról egy katonatársamtól. Az ő ismeretei is felületesek voltak, de láttam rajta, hogy komolyan érdekli és biztosan tudtam, hogy nem fog leszállni a dologról. Alkatilag ő is hozzám hasonló volt. Örökké kereső, kutató.Végül úgy alakult, hogy 1991-ben volt alkalmam találkozni pár emberrel, akik a jóga bhakti irányzatát követték és gyakorolták. Néhányuk nagyon komolynak tűnt számomra, olyannak, akiktől lehet és van mit tanulni.Abban az évben fogtam hozzá magam is. Kezdetben az egzotikusnak és misztikusnak tűnő filozófia megértése iránti vágy, és emellett kisebb mértékben a bhakti gyakorlata iránti kíváncsiság vezérelt legfőképpen. Aztán ahogyan egyre inkább elmélyültem a témában, aminek sok társulás is a velejárója és előfeltétele, a megértés iránti vágy lassan átadta a helyét a bhakták társasága iránti igénynek. Meggyőződésem, hogy mindent a társaságuknak és a tőlük tanultaknak köszönhetek. Legalábbis annak a felismerését, hogy mindennél nagyobb szükségem van egy lelki tanítómesterre, a védelmére és a tanítására. A menedékre, amit csak ő nyújthat.Bő húsz éven át gyakoroltam a bhaktit, mire rátaláltam a keresett személyre, aki mindezt megadhatja nekem. Ezalatt persze sok minden történt (egy négyéves kapcsolat eredményeként kötött házasság, lányaink születése, sőt egy meseszép kislány unokáé is, súlyos egészségügyi gondok stb.) de semmi sem tántorított el az ő felkutatásától.2013 szeptemberében avató lelki tanítómesterem, Sríla Paramadvaiti Szvámí Maharádzs kegyéből első avatásban részesültem és a Vedavyasa das (Védavjásza dász) nevet kaptam tőle. Az avatást az ő elrendezése folytán B.A. Késava Szvámí vezette, mint ritvik, akit siksa (oktató) gurumként tisztelek. Tavaly, 2014 nyarán pedig Gurudévám mantra avatásban részesített és a bráhmanák szent zsinórját a vállamra helyezve a fülembe súgta a Gayatrí-mantrát.Ők azok, akikben rendíthetetlen a hitem és biztosan tudom, hogy kiragadhatnak az anyagi lét mocsarából. Hogy ez mikor válik valóra, az csak az én hozzáállásomon és követésemen fog múlni.Már tudom a választ minden kérdésre…. Bár csak a megvalósítást is felmutathatnám nekik, mint daksinát (felajánlást)! A Guru akkor boldog igazán, ha a tanítványát fejlődni látja a lelki életben. Mindennél jobban szeretném boldoggá tenni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.